A régi lengyel állam egész korszakában Ószandec (Stary Sącz) magánváros volt, méghozzá egyházi magánváros. Ura a klarisszák apátnője volt, hatalmának jogcíme pedig Kinga 1280-as oklevele maradt. Biegonice egészen a XVIII. századig változatlanul a kolostoré volt, a valaha eladott bírói tisztség (wójtostwo) pedig visszakerült az apácák kezébe. Hogy mekkora volt ez az uradalom, azt csak az 1781-es császári rendelet mutatta meg: a város mellett ötvennégy falut soroltak fel benne.
A város az apátnő kezében
A király, bár nem ő volt itt az úr, szívesen lépett fel jótevőként. 1505-ben királyi bizottság tanácskozott Ószandecen Anna Rokitnicka apátnővel. 1508-ban I. (Öreg) Zsigmond végre lezárta a grybówi vám körüli hosszú vitát, 1528-ban pedig évi két vásárt adományozott a klarisszáknak. Báthory István 1582-ben megerősítette ezeket, egy kikötéssel: a bevételt a város megerősítésére kellett fordítani. A magdeburgi jogot sorra megerősítették az uralkodók, köztük Valois Henrik és Báthory István is.
Szintén 1582-ben említik először a városházát. Az utolsó, emeletes kőépület toronnyal, árkádokkal és árusbódékkal 1750-ben épült fel. Nem sokáig állt, de ez már a következő fejezet története.
A kézművesség az apátnő szeme előtt élt, és ő hagyta jóvá a céhek szabályzatait is: a takácsokét 1558-ban, a vargákét 1590-ben (Zofia Różanówna apátnő idején), a mészárosokét 1630-ban, a szabókét 1631-ben. Az egyesített céh szabályzatát 1638. december 16-án Anna Lipska apátnő hagyta jóvá. Az 1581-es, 1629-es és 1655-ös jegyzékek vargákat, takácsokat, pékeket, halászokat, mészárosokat, kovácsokat, szabókat, szűcsöket és fazekasokat sorolnak fel – vagyis az egész városka a műhelyekben dolgozott. Az 1698-as összeírás hatvannégy műhelyt számol. Tizennégy évvel később, az 1712-es jegyzékben már csak két varga maradt. A kézművességben gazdag városkából akkorra kevés maradt.
Gondoskodtak a szegényekről és a tanulásról is. 1551-ben Mikołaj Hipolit megalapította a Szent Kereszt ispotályi prépostságot, 1608-ban pedig a városi tanács kegyúrként tartotta fenn a plébániai iskolát, ahová mintegy negyven tanuló járt. A század végén, az 1696-os összeírásban 271 ingatlant, több mint ezerötszáz polgárt és mintegy kétezer lakost számoltak össze. A piactér házainak legrégebbi, 1699-es jegyzéke huszonhat telket foglal magában.
Fából kőbe: a kolostor átalakulása
A klarisszák kolostora nagyrészt még faépületként lépett az új évszázadokba. A változás fokozatosan jött el. V. Piusz pápa 1566-os bullája felszabadította a nővéreket a ferences provinciálisoktól való függés alól. 1598-ban Jerzy Radziwiłł bíboros elrendelte, hogy emeljék meg a falakat, és vágjanak rajtuk lőréseket. A munkák 1632 előtt fejeződtek be, mert ez az évszám áll a falon látható sgraffitón.
1601-ben Bernard Maciejowski püspök elrendelte, hogy kőből építsék fel a kolostort. Jan di Simoni mester 1601 és 1604 között építette át a négy szárnyat, 1605-ben pedig a papok házát. A számadások megőrizték az 1603-as költséget, 2127 złotyt és 26 garast, valamint a keleti szárnyra 1604. március 14-én kötött szerződést. A kolostori birtokokra bérleti szerződéseket is kötöttek, többek között 1606. június 25-én Sebastian Lubomirskivel.
A belső terek évtizedről évtizedre gazdagodtak. Wawrzyniec Cieszyński festette ki a templomot (1617), Andrzej ze Lwowa (a lembergi András) építette az orgonát (1618), Baltazar Kurcz pedig az oltárt (1619). Az 1647–1649 közötti boltozatokat Anna Lipska fizette meg. Kinga falazott oltára 1661-ben készült el, a loretói kápolna 1664 körül. 1671-ben állították fel a „Jessze fája” szószéket, a század végén, 1696 és 1699 között pedig Baltazar Fontana műhelye három márványoltárt készített.
Zene is szólt itt. 1691 márciusában Konstancja Jordanówna apátnő megalapította a kolostori zenekart, amely 1697-ben játszott először nyilvánosan.
Tűz, katonaság és özönvíz
Ószandecnek sohasem volt városfala. A terep, a palánkok és az erődített kolostor védte, a tűz ellen viszont semmi sem. Az 1644-es tűzvész elemésztette a plébániatemplomot, a Szent Rókus-templomot és a ferencesek fakolostorát. A plébániatemplomot mintegy öt évig építették újjá, tornyát 1686-ban Paweł Beber emelte.
Az 1655–1657-es svéd özönvíz feldúlta a kolostori birtokokat. A svédek 1655 októberében vonultak be Újszandecbe (Nowy Sącz), és december 13-án űzték ki őket onnan. Az idegen betolakodónál azonban nagyobb terhet jelentett a saját hadak átvonulása: beszállásolták magukat, rekviráltak, aztán továbbálltak. A károkat ki is számították: 29 822 lengyel złoty 1649–1650-ben, 76 155 złp 1693–1702-ben és mintegy 700 000 złp a bari konföderáció idején.
A tűz újra meg újra visszatért. Az 1746-os tűzvésznek „katasztrofális következményei” voltak, 1764. október 7-én pedig a lángok elborították a klarissza templom tetejét, Kinga kápolnáját, a Loretót és a harangtornyot. 1766-ra a templom új, rézből készült tetőt kapott, rajta Placidi alkotta koronával.
Kinga útja az oltárokig
Kinga oltárra emeléséért egész nemzedékek fáradoztak. VIII. Orbán 1625. március 13-án és 1634. július 5-én adott ki rendeletet az ügyben. Szyszkowski püspök 1628. május 27-től működő bizottsága nyolcvankét tanút hallgatott meg, az 1629. június 8-án megnyitott új eljárás pedig nyolcvannégyet. Döntés azonban nem született.
Végül a király segített. III. (Sobieski) János kérésére Mikołaj Oborski püspök bizottsága 1684. március 1-jén megkezdte az ősidők óta tartó tisztelet (kultusz) igazolására irányuló eljárást. 1685. március 23-án kihirdették a véleményt, 1687. január 13-án pedig befejezték az iratok lemásolását.
VIII. Sándor pápa 1690. június 11-én avatta boldoggá Kingát. Az egyhetes ünnepségek Ószandecen és Krakkóban 1691. július 24-én, halálának évfordulóján kezdődtek. 1715-ben rendelet ismerte el Lengyelország és Litvánia védőszentjének. A szentté avatási eljárást 1741. július 13-án nyitották meg, 1749-ben pedig az iratokat Rómába vitték. Ott az ügy több mint két évszázadra elakadt.
A Köztársaság vége
A régi Lengyelország utolsó évei fegyverrel a kézben teltek. A bari konföderáció a környéken, Piwnicznában alakult meg, és 1768. június 30-án Marcin Leszczyńskit a szandeci és a czchówi járás lovaskapitányává (rotmistrz) tették. A konföderáltak nem kímélték a kolostort: 1769-ben Bierzyński hadosztálya nyolc lovat vitt el a kolostori istállókból.
Az igazi vég azonban délről érkezett. 1770 nyarán Ausztria egészségügyi kordon, vagyis a pestis elleni védekezés ürügyén megszállta Kis-Lengyelország déli részét, Ószandeccel együtt. 1770. augusztus 2-án a határoszlopokat egészen Mogilnáig tolták előre. 1772 szeptemberében, az első felosztás után Szandec az osztrák Galícia része lett. Véget ért az apátnők és a Köztársaság korszaka, és elkezdődött a császári hivatalnokoké.
Régi és új fényképeken
